Iskolánk története
Iskolánk 1904-ben épült, az államosításig egyházi iskolaként működött. A felszabadulás után a tanácsrendszer alatt 1-8. osztályos oktatás folyt. A ’70-es évek elején kialakították a körzeti iskolákat, így a felső tagozat átkerült Sajóhídvégre, az alsó tagozat továbbra is Körömben maradt. A ’80-as évek elejére a teljes általános tantervű oktatás átkerült Sajóhídvégre, itt csupán az alsó tagozatos, eltérő tantervű csoportok maradtak.
1986-88- ig a Megye kezdeményezésére megépítették Körömben a „kis iskolát”, ahol ebben az időben csak eltérő tantervű oktatás folyt. Az iskola jellegéből adódóan kis létszámú csoportokra tervezték a tantermeket.
A rendszerváltás után 1991. szeptember 01-től „hazahozták” a körömi gyerekeket, és a normál tantervű oktatás is újra beindult. Ekkor a tanulók összlétszáma 113 fő volt. Az elmúlt években a tanulók létszáma emelkedő tendenciát mutat.
Az iskolaépület jelenlegi formáját egy közel évszázados épület átépítésével, bővítésével kapta meg. Homlokzati timpanonjáról a keresztet és a bejárat fölötti fülkéből Szent Gellért és Szent Imre szobrát az 1986-os átépítésig nem tudta eltávolítani a kommunista rendszer sem. Az erre irányuló kísérletek kapcsán a település lakossága egyöntetűen ellenállt, és – félvén a zavargások kirobbanásától – a rendszer képviselői inkább hagyták a keresztet és a szentek szobrát.
A nevelő – oktató munkát az iskolában a helyi adottságokhoz igazítják a tanórán és tanórán kívül a pedagógusok, megpróbálják segíteni a nehéz körülmények között élő, hátránnyal induló tanulók felzárkóztatását.
A körömi általános iskola fenntartói jogát a miskolci Tankerületi Központtól 2017. szeptember 1-től az Egri Főegyházmegye vette át.